Diablo Magyarország
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
1. sor: 1. sor:
 
 
== Történet ==
 
== Történet ==
   

A lap jelenlegi, 2012. január 15., 14:51-kori változata

Történet[]

A játék Sanctuary ("Menedékföld") világában játszódik, annak is egy eldugott vidékén található Tristram falucskájában. Ebben a faluban található egy Zakarum katedrális, ahol a titokzatos Horadric rend felügyelt. Erről a szent helyről azt tartották, hogy itt őriztek egy vörös lélekszilánkot, amelybe Diablonak, a Terror Urának sötét lelkét zárták, ám évszázadokkal később a kolostorban szolgáló Lazarus érsek megtébolyodott, Khanduras királyán, Leoric felségen is hátborzongató tudathasadás ment végbe, majd az érsek a király fiát elrabolta és a templom legmélyére zárta, hogy benne éledjen újjá a démonok uralkodója. Mindeközben a közeli kis falu környékén egyre-másra tűntek fel rettenetes bestiák, félelembe tartva a helyi egyszerű embereket. A falu reménytelen helyzetbe sodródott és csak az ellenük bátran szembeszálló kalandozók voltak az egyetlen esélye, akik a rejtett kincsek s igazságok után kutatva merészkedtek az átkozott katedrális mélységéibe, a Gonoszt követve..


Tristram[]

A kalandozók Trisfalm faluból indulnak és bármilyen mélyen is járnának, akár a Pokol tornácáról is visszakerülhetnek a Városportálkapu (Town Portal) mágia vagy tekercs segítségével. A falucskában több NPC (Not Playable Character) is található, többségük hasznos funkcióval bír: -Griswold, a Kovács: Griswold képes tökéletesen megjavítani felszerelésünket és eladhatjuk fölösleges fegyvereinket és páncéljainkat, ugyanakkor maga is árul néha egész jó cuccokat. -Pepin, a Gyógyító: Pepinnel beszélve feltölthetjük karakterünk életpontjait. Lehet nála eladni és vásárolni életerő- és mannaitalokat és 13. szintű labirintust elérve már elixíreket is, amelyek permanensen megnövelhetik a kalandozó választott tulajdonságát (de nem lépheti túl a maximálisat). -Adria, a Boszorkány: Nála eladhatunk-vásárolhatunk mágikus tekercseket, könyveket, varázsbotokat és mannaitalokat, ugyanakkor képes tökéletesen újratölteni meglévő varázspálcánkat is. -Deckard Cain, a Bölcs: Az öreg képes felfedni a mágikus tárgyakban rejlő lehetőségeket fejenként 100 aranyért. A Diablo univerzumában többször is viszontláthatjuk az utolsó Horadric Őrzőt. -Wirt, a Falábú Fiú: Wirt a falu széle felé található sziklák közt bújik. 50 aranyért megmutatja aznapi összelopott szerzeményét és ha kell a játékosnak, a tárgy teljes árát kéri el érte. -Ogden, a Kocsmatulaj: A helyi lerobbant Felkelő Nap kocsma tulajdonosa, Ogden általában meséivel próbálja megtörni a falu unott légkörét, de néha küldetésekkel is megbízhatja az arra járó kalandozókat. -Gillian, a Bárpultos: Ogden felesége, aki a férjét várja haza és kalandokat is feladhat az arra tévedőnek. -Farnham, a Részeg: Farnham a közeli kocsmából lett kipenderítve, ezért Wirthez hasonlóan a faluvégén terpeszkedik. Mesélni és a falábú srácra panaszkodni azt tud. -Sérült Városőr: A templomkapu előtt fekvő súlyosan sebesült, haldokló városőr utolsó leheletével kér fel arra, hogy öld meg a templom közepén található Butchert, így bosszulva meg nem csak az ő halálát, hanem a többi ártatlan falubeli lemészárlását is.

Játékmenet[]

A játék alapvetően hack & slash ("üss és fuss") alapokra épül, ahol nincs Baldur's Gate stílusú monológok és történetvezetés, csak a puszta harc. A játék atmoszférája sötét, gótikus jellegű környezet, hanghatásai és aláfestő zenéi ezt még tovább erősítik. A játékban 4 fő tulajdonságtípus van: Strength: Az erő határozza meg a közelharci sebzést. Magic: A mágia határozza meg az elérhető mannapontok mennyiségét és a varázslatok erejét. Dexterity: Az ügyesség határozza meg a távolsági sebzést, a védelmet és a különféle elkerülési értékeket. Vitality: A vitalitás határozza meg az életpontok számát és azok visszanyerési (regenerálódási) értékét.

Léteznek egyéb paraméterek is, mint a blokkolás és a mágikus ellenállás.

A játékos három lehetséges karaktertípusból választhat: Warrior: A felbérelt zsoldosharcos természetesen a kézitusát kedveli, ennek megfelelően sok életerő és közelharci sebzés jellemzi. A játékba előforduló ellenségek néha nagyon erősek tudnak lenni, emiatt a védelmi érték és a mágikus ellenállás nagyon fontos, az egykezes fegyver-pajzs harcmodor is életképes lehet az amúgy brutális kétkezes fejszeforgatás mellett. Varázslatai gyengék és a mannája is kevés, sajátos egyedi képessége a Tárgyjavítás (Item Repair): Képes megjavítani sérült felszerelését, ám cserébe roncsolja annak maximális tartósságát is. A kopás mértéke a karakter szintlépései során csökken. Rogue: A Világtalan Szem Nővérrend íjásza (avagy zsiványa) az távolsági csapások mesternője, köszönhetően páratlan ügyességének, ugyanakkor jó varázshasználó is. Mivel könnyen elkerülheti a közelharci támadásokat, leginkább a kiegyensúlyozott tulajdonságokra kell ügyelnie és persze sebzésére, pontosságára. Íjai ugyan elhasználódhatnak, de nem követelnek nyílvesszőket(?), védelmi képességei pedig közepesek. Varázslatai közepesen hatékonyak, saját specialitása a hatástalanítás (Disarm): Képes a rejtett csapdákat észlelni és hatástalanítani is. Az ügyességtől függ a hatástalanítás sikere. Sorcerer: A Vizjerei Testvériség mágusa csak saját varázserejében bízhat, így megnövelt mágiával és kombinált tulajdonságokkal száll szembe a Gonosszal. A kezdő mágus nagyon esendő, ezért vitalitásán érdemes addig javítani, amíg meg nem szerzi a mannapajzs (Mana Shield) varázst. Csodás tehetsége a varázslatokat terén előnyére válhat és ezt nem csak a bővebb mannapontokban, hanem az erősebb támadómágiák terén is megmutatkozhat. Ha pedig kifogyna a mannából, használhatja erőteljes sebző átkokkal feltöltött varázsbotját, amit újratölthet a varázsbot újratöltés (Recharge Staves) képességével, még ha használata során csökken az elérhető töltetek maximális száma is. A karakter szintlépése során a varázsbot újratöltés is egyre hatékonyabb lesz.

A karakter képes fejfedőt, testpáncélt, pajzsot, gyűrűket, egy amulettet és különféle fegyverzetet hordani. Táskájában négyzetrácsos rendszer alapján helyezhetők el a megszerzett javak, értelemszerűen minél nagyobb, annál több ilyen négyzetet és így helyet foglal el. Az összegyűjtött arany is helyet foglal, míg az öv különálló részként tartalmazhat 8 különféle italt. A tárgyak nagy többsége rendelkezik tulajdonságkövetelményekkel, tehát míg a nehéz páncél sok erőt kíván, egy jobb íj az ügyességedet teheti próbára. Különféle minőségű tárgyak találhatók, a fehér közönséges (normal) , a kék mágikus (magic) , míg az aranyszín (unique) ritkaságok egyedi tulajdonságokkal bírnak (vagy legalábbis hatékonyabbak, mint a mágikusak).

A játék varázslatai kiegyensúlyozott mannaköltséggel rendelkeznek, ám mivel nem képes a varázspont önmagától regenerálódni, a varázshasználók számára létfontosságú a harc során a megfelelő számban elérhető mannaital. A varázslatok könyvek segítségével tanulhatók-fejleszthetők, de különféle Mágia érték szükségeltetik lapjaikon található ismeretek megértéséhez és minél alacsonyabb a mágia szintje, annál könnyebb is rátalálni a könyvespolcokon. Az elérhető varázslatoknak 4 szintje van, az egyszerű tűznyíltól és gyógyítástól egészen az Apokalipszisig és a teleportálásig.

Tristram faluból egyenesen, a temetők közt haladva érhető el a Zakarum katedrális, amit a borzalmak sejtelmes fátyla borított be. 4 különálló fejezetből (act) áll össze az elérhető pályák száma: Templom (Church), Katakombák (Catacombs); Barlangok (Caves) és a Pokol (Hell). Amint a játékos elér egy fejezet elejéhez, a falu szélén megjelenik az adott rész első szintjének közvetlen bejárata (Kivétel persze a kiindulási pontként szolgáló katedrális fejezete). A játék folyamán lehetőség nyílik elmenteni az adott állást, így a megnyitott portálkapu is megmarad és a korábban megtisztított fejezetek sem lesznek újra szörnyekkel teli, ugyanakkor nincs megszabott térkép, véletlen generátor dolgozz ki minden szintet. Három lehetséges nehézségi fokozat van: Normál, Rémálom (Nightmare) és Pokol (Hell).

Kalandozásaid során gyakran bukkanhatsz elrejtett szirénekbe. Ezek a varázslatos kegyhelyek képesek maradandóan megváltoztatni sorsodat, tulajdonságaidat növelhetik, életerőt adhatnak, de akár megátkozhatnak sőt meg is ölhetnek. Mielőtt egyet is megérintenél, érdemes elmenteni a játékállást, nehogy önsorsrontás legyen a vége.

A szörnyek közt megtalálható közelharcos, távolsági és varázslók is, de közös tulajdonságuk, hogy minél többet pusztítasz el egy bizonyos fajtájából, annál többet ismerhetsz meg annak erősségeiből s gyengeségeiből (elemi ellenállás és -gyengeség). A közönséges szörnyek mellett találhatók ritka, egyedi nevű erős bestiák is, akik mindig mágikus, de leggyakrabban egyedi tárgyakat szórhatnak, de személyi kíséretként hozzá közelálló fajúak kisebb csoportja gondoskodhat, ugyanakkor vannak magányos alkatok is. A legvégső főellenség Diablo.

Többjátékos (Multiplayer) mód is biztosított a játékban. Helyi (modemes vagy egyéb) hálózaton vagy a Blizzard által üzemeltetett Battle.net online módban.